Rólunk

Bérlés? – Nem kérdés!

A világ gyorsan változik. Nem is olyan régen a bérlés még nem jelentett többet autók, lakások és menyasszonyi ruhák kölcsönzésénél. Az utóbbi néhány évben azonban óriási fejlődésen ment keresztül ez az üzletág. Ahogy egyre többféle termék került a forgalomba, annál több áru vált elérhetővé bérelhető formában is. Manapság már szinte bármilyen termék bérelhető, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy különösebb befektetés nélkül hozzájusson olyan termelőeszközökhöz, szerszámokhoz, vagy járművekhez, amiket egyébként képtelen lenne megvásárolni. Egyre többen vannak azok is, akik már nem vásárolnak meg olyan eszközöket, amiket csak rövidtávra, vagy egyszeri alkalommal használnak. Helyette inkább a vételi ár töredékéért kibérlik azokat, így jelentős megtakarításokat érnek el.

A központi bérbeadó portál – minden bérlés egy helyen

 

Mivel a kölcsönzés jóval kisebb anyagi befektetést igényel a vásárlásnál, és mivel egy bérelt eszközzel is ugyanolyan kiváló minőségben elvégezhető bármilyen munka, ezért a bérlési konstrukciók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek szinte minden üzletágban, és egyre keresettebbé válnak a bérelhető termékek. Ahogy növekszik ez az üzletág, és ahogy szélesedik a bérbe vehető eszközök köre, úgy lesz egyre nehezebb eligazodni a bérbeadók ajánlatai között. Minden eddiginél nagyobb igényként jelent meg egy olyan központi weboldal létrehozása, amely összefogja a különböző területek bérbeadóinak ajánlatait. Emiatt fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy hozzunk létre egy olyan online piacteret, amely lefedi a bérelhető és bérbe adható termékek teljes körét.

Eldöntöttük, hogy megalkotunk egy olyan weboldalt, ahol a bérlők és a bérbeadók gyorsan, egyszerűen és költségek nélkül egymásra találhatnak bármilyen bérlési kategóriában. Legyen szó bármilyen bérelhető termékről vagy szolgáltatásról, mi azon dolgozunk, hogy oldalunkon megtalálható legyen. Szerettük volna, ha nem csak a cégeknek, hanem a magánszemélyeknek is segíteni tudunk, hiszen rengetegen vannak, akik próbálnak jövedelemre szert tenni a használaton kívüli vagy az éppen nélkülözhető ingóságaik bérbeadásából. Weboldalunk számukra is tökéletes lehetőséget biztosít a bérbeadáshoz és bevételeik növeléséhez.

Honlapunkon nem csupán bérbeadó eszközök, hanem különböző bérelhető szolgáltatásokkal rendelkező vállalkozások ajánlatai is elérhetők. Ennek megfelelően különböző zenekarok, rendezvényszervezők, költöztetők,  szállítmányozók, sofőrszolgálatok és számos egyéb szolgáltató cég hirdetései is megtalálhatók. Ezek közül az egyik legkedveltebb és legkeresettebb a telekocsi - útitárs kereső szolgáltatásunk, amivel bárki néhány kattintással talalhat magának olyan szabad hellyel rendelkező autóst, aki a kívánt helyre fuvarozza őt. Így telekocsi rendszerünk segítségével egyszerűen csökkenthetők az utazási költségek, hiszen a telekocsi autósok és az utasok megosztják egymás között az költségeket. Ebben a profi telekocsi rendszerben több ezer autós ajánlatai közül válogathatnak az utazni vágyók, akik akár több héttel előre lefoglalhatják a szabad helyeket.

Ingyenes alap és extra szolgáltatások

Annak érdekében, hogy nálunk a bérlők és bérbeadók valóban gyorsan és egyszerűen egymásra találjanak, szolgáltatásainkat mind a magánszemélyeknek, mind a céges ügyfeleink számára INGYENESSÉ tettük. És ezen a jövőben sem változtatunk! Hiszünk benne, hogy szolgáltatásaink akkor jelentenek igazi megoldást, ha semmilyen plusz terhet nem jelentenek a bérlők és bérbeadók számára. Amiért máshol fizetned kell, nálunk ingyen megkapod. De nézzük meg közelebbről, hogy mit is jelent ez pontosan:

  • Ingyenes regisztráció:  Bérléscentrum.hu-ra bárki ingyen regisztrálhat, aki hirdetést szeretne feladni. Az oldalon történő böngészés nem kötött regisztrációhoz.
  • Ingyenes hirdetésfeladás mennyiségi korlátozások nélkül: A hirdetésfeladás mind a magánszemélyeknek, mind a cégeknek egyaránt ingyenes, ezzel kapcsolatban semmilyen díj vagy jutalék nem kerül felszámításra. Minden hirdető mennyiségi korlátozás nélkül adhatja fel képes hirdetéseit az oldalra.
  • Ingyenesen módosítható hirdetések: Ha meggondolod magad a hirdetésed bármely részletével kapcsolatban, és változtatni szeretnél rajta, akkor ezt költségek nélkül megteheted.
  • Ingyenesen hozzáférhető kapcsolat-felvételi adatok: A hirdetések adatlapján bárki ingyenesen hozzáférhet a bérbeadók által megadott elérhetőségekhez, így a kapcsolatfelvétel egyszerűen és költségek nélkül megvalósulhat. Ehhez még csak regisztrálni sem szükséges.
  • Céges profil oldal: A cégként regisztrálók egy külön webes felületet is kapnak teljesen ingyen, egyedi elérési címmel, ahol csak a cég hirdetései szerepelnek majd. Ezen a felületen cégleírás és közvetlen kapcsolat menü is található, melyeket feltöltve egy üzletszerzési és promóciós célokra is felhasználható, privát weboldal hozható létre rendkívül egyszerűen.
  • Keresőoptimalizálás: Minden hirdetés részt vesz a Google keresőoptimalizálási folyamatunkban, így nemcsak nálunk, hanem a Google-ban is nagyobb eséllyel fognak rátalálni a hirdetéseidre.
  • Rendszeresen megújuló hirdetések: Hirdetéseinket rendszeres időközönként automatikusan megújítjuk, így a régebbi hirdetések is folyamatosan az érdeklődők látóterébe kerülnek.
  • Egyszerűen kezelhető, átlátható webes felület: Nagy hangsúlyt fektettünk az oldal könnyű kezelhetőségére, hogy mindenki számára egyszerűen használható legyen. Ezért egy olyan felületet alakítottunk ki, ahol mindenféle informatikai tudás és tapasztalat nélkül bárki feladhatja hirdetését 2 percen belül.
  • Statisztikák: Minden hirdető folyamatosan nyomon követheti a hirdetése és az elérhetőségei után érdeklődők számát.
  • Üzenetek kezelése: A hirdetők nemcsak a privát e-mail címükre kapják meg az érdeklődők üzeneteit, hanem a saját profiljukból elérhető üzenetkezelő felületen is elolvashatják azokat. Itt átlátható formában, hirdetésenként rendszerezve tekinthetik meg az üzeneteket.
  • Facebook: Tedd elérhetővé hirdetésedet az összes ismerősöd számára egyetlen kattintással! Minden hirdetőnek és érdeklődőnek lehetősége van like-olni vagy megosztani a hirdetéseket, így még gyorsabban és hatékonyabban valósulhat meg a bérbeadás. A kiválasztott hirdetések részt vesznek Facebook kampányunkban is, amellyel többszörösére növelhető a hirdetés látogatottsága.
  • Kiemelési lehetőségek: A látogatottságod megtöbbszörözése érdekében lehetőséged van a hirdetésed kiemelésére is. Igényeidnek megfelelően többféle kiemelési lehetőség közül is választhatsz, melyekről bővebben itt olvashatsz.
  • Megyék szerinti bontás: A hirdetések megyék szerinti bontásban is lekérdezhetők, így az bérlők a lakóhelyükhöz legközelebbi bérbeadóval vehetik fel a kapcsolatot.
  • Nincs jutalék
  • Nincs hirdetési díj
  • Nincs közvetítői felület
  • Nincsenek nehezen kezelhető, túlbonyolított folyamatok

A kevesebb nálunk több - egyszerűség mindenek felett

Arra törekszünk, hogy nálunk minden bérbeadási folyamat a lehető legegyszerűbben megvalósuljon. Hiszünk benne, hogy az egyszerűség kulcsfontosságú tényező, éppen ezért egy olyan koncepciót dolgoztunk ki, amelyben a bérlők közvetlenül a bérbeadókkal léphetnek kapcsolatba mindenféle közvetítői felület közbeiktatása nélkül.