625–648 / 724 találat
Egy zenekar, ahol megszűntek a generációs és zenei stílusok alkotta korlátok!Cél az önfeledt szórakozás és szórakoztatás élőzenei produkció mellett. Ezek, és ehhez hasonló alapgondolatok vezérelték azt a néhány embert, akik 2009 decemberében megalapították a Music Café zenekart.Az alapítók között található közel 20 éves zenei múlttal rendelkező, és a feltörekvő tehetséges fiatalokból álló könnyűzenei formáció ötvözet. . .
musiccafeVállalkozásunkat közel húszéves együttműködés során hoztuk létre.Munkatársaink jártasak a különféle zenei stílusok hangosításában, bel-és kültéri rendezvények lebonyolításában, valamint a médiák, és a színházi előadások kiszolgálásában. Eszközparkunk rugalmasan használható rendszerekből áll, melyek segítségével az Ön számára optimális megoldásokat tudunk ajánlani a hang-, fény- és színpadtechnika terén. Partnereink s. . .
kksoundlightKisvasút kölcsönzés rendezvényekre kedvező feltételekkel, országos kiszállítással. Eszközparkunkat úgy bővítettük, hogy akár egy több ezer fős rendezvény közönségét is minőségi, látványos és szórakoztató játékokkal tudjuk kiszolgálni. Eszközeink az ország bármely pontjára szállíthatók és ott megrendelőink igényei szerint üzemeltethetők, rendelkeznek a jogszabályban előírt biztonsági minősítéssel. Eszközeinket folyama. . .
ZorblandHullámvasút bérlés rendezvényekre rugalmas feltételekkel, országos kiszállítással. Eszközparkunkat úgy bővítettük, hogy akár egy több ezer fős rendezvény közönségét is minőségi, látványos és szórakoztató játékokkal tudjuk kiszolgálni. Eszközeink az ország bármely pontjára szállíthatók és ott megrendelőink igényei szerint üzemeltethetők, rendelkeznek a jogszabályban előírt biztonsági minősítéssel. Eszközeinket folyama. . .
ZorblandCsúszdás légvár Nagyon népszerű a gyerekek önfeledten csúsznak,verekednek a kalózokkal.12-éves korig ajánlott. Házikós légvár Óvodások részére ajánlott. Meseország gyermekkörhinta,
pollakparkA zenekar három énekesnővel és három zenésszel dolgozik. Amerikai coktail jazzt játszunk énekesek megszólaltatásában. Ideális partyk, születésnapok, kerti és céges rendezvényekre.https://www.youtube.com/watch?v=KuLWDoLmGvk
SCOTCHMinőségi rendezvénysátor kölcsönzés, esküvői sátor bérlés rugalmas feltételekkel, kedvező áron. A rendezvénysátrak kiszállításában és összeszerelésében készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Különböző méretű és funkciójú sátrakkal rendelkezünk, kérje részletes ajánlatunkat! Rendezvénysátor kölcsönzés, rendezvénysátor bérlés országos kiszállítással.
ZorblandTrambulin kölcsönzés rendezvényekre kedvező áron, rugalmas feltételekkel. A Eurobungyban egyszerre négy sportos vendég ugorhat és pöröghet akár nyolc méter magasságban. Eszközeink az ország bármely pontjára szállíthatók és ott megrendelőink igényei szerint üzemeltethetők, rendelkeznek a jogszabályban előírt biztonsági minősítéssel. Eszközeinket folyamatosan karbantartjuk és frissítjük.
ZorblandLökd meg a kecskét! Erőnléti játék rendezvényekre. Kültéri ügyességi játékok bérlése kedvező feltételekkel bármilyen rendezvényre országos kiszállítással. Élőcsocsó bérlés, kalózlétra, felfújható 10 méter magas mászófal, rekeszépítés, rönkjárás, épített mászófal, kerékpáros és egyéb guruló, pörgő játékok.
ZorblandRodeó bika bérlés, rodeó ló kölcsönzés rendezvényekre országos kiszállítással. Eszközparkunkat úgy bővítettük, hogy akár egy több ezer fős rendezvény közönségét is minőségi, látványos és szórakoztató játékokkal tudjuk kiszolgálni. Eszközeink az ország bármely pontjára szállíthatók és ott megrendelőink igényei szerint üzemeltethetők, rendelkeznek a jogszabályban előírt biztonsági minősítéssel. Eszközeinket folyamatosa. . .
ZorblandA hotpotato egy ügyességi játék, ahol a műanyag labdákat a levegő segítségével kell a kosárba juttatni. Nagyszerű szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Zorbland3D karikánk az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően egyszerre pörgeti és forgatja a bent ülőt – valódi extrém élmény!
ZorblandPörgesd fel magad! Extrém hinta, amely looping bike, vagy flying bike (repülő bicikli) néven is ismert. A két egymás mellett ülő bringás maga szabályozza a pörgést ebben a fergeteges szerkezetben.
ZorblandGigabike óriás bicikli bérlés rendezvényekre országos kiszállítással. Kínálunk továbbá trükkös triciklit, minibringát és egyéb ördögi kerékpáros szerkezetet. Ezek az eszközök elsősorban 8-10 éves kortól ajánlottak és nagyszerű sportos elemei lehetnek egy rendezvénynek.
ZorblandMászófal bérlés kedvező feltételekkel bármilyen rendezvényre országos kiszállítással. A fal egy 12 ponton rögzített, maximum 12 méter magas, gyorsan felállítható mobil, többfunkciós építmény, melyen alapkiépítésben 8 méter magas torony. Igény esetén 2 db vagy 3 db torony építhető. A tornyok között kötéllétra vagy rönkhíd biztosítja az átjárást. Az építményt elhagyhatjuk egy 50 méter hosszú drótkötélpályán való lesiklással is.
ZorblandÉpíts magad alá akkora tornyot rekeszekből, amekkorát csak tudsz. Kültéri ügyességi játékok bérlése kedvező feltételekkel bármilyen rendezvényre országos kiszállítással. Kalózlétra bérlés, felfújható 10 méter magas mászófal, élőcsocsó, rekeszépítés, rönkjárás, épített mászófal, kerékpáros és egyéb guruló, pörgő játékok.
ZorblandKültéri ügyességi játékok bérlése kedvező feltételekkel bármilyen rendezvényre országos kiszállítással. Élőcsocsó bérlés, kalózlétra, felfújható 10 méter magas mászófal, rekeszépítés, rönkjárás, épített mászófal, kerékpáros és egyéb guruló, pörgő játékok.
ZorblandFelfújható mászófal bérlés rendezvényekre kedvező feltételekkel. Kültéri ügyességi játékok, kalózlétra, élőcsocsó, rekeszépítés, rönkjárás, épített mászófal, kerékpáros és egyéb guruló, pörgő játékok.
ZorblandKültéri ügyességi játékok bérlése kedvező feltételekkel bármilyen rendezvényre országos kiszállítással. Kalózlétra bérlés, felfújható 10 méter magas mászófal, élőcsocsó, rekeszépítés, rönkjárás, épített mászófal, kerékpáros és egyéb guruló, pörgő játékok.
ZorblandÓriáscsúszda bérlés, légvár bérlés kedvező feltételekkel országosan. Tucatnyi különböző formájú, színű és méretű felfújható légvárral, ugrálóvárral rendelkezünk, amelyek 2 éves kortól felejthetetlen élményeket szerezhetnek a gyerekeknek. Népszerű többek között a Titanic és Nemo óriáscsúszdánk.
ZorblandLégvár bérlés, ugrálóvár kölcsönzés, felfújható játékok bérlése kedvező feltételekkel országosan. Tucatnyi különböző formájú, színű és méretű felfújható légvárral, ugrálóvárral rendelkezünk, amelyek 2 éves kortól felejthetetlen élményeket szerezhetnek a gyerekeknek.
ZorblandÓriáscsúszda bérlés, légvár bérlés kedvező feltételekkel országosan. Tucatnyi különböző formájú, színű és méretű felfújható légvárral, ugrálóvárral rendelkezünk, amelyek 2 éves kortól felejthetetlen élményeket szerezhetnek a gyerekeknek. Népszerű többek között a Titanic és Nemo óriáscsúszdánk.
ZorblandLégvár bérlés, ugrálóvár kölcsönzés kedvező feltételekkel országosan. Tucatnyi különböző formájú, színű és méretű felfújható légvárral, ugrálóvárral rendelkezünk, amelyek 2 éves kortól felejthetetlen élményeket szerezhetnek a gyerekeknek.
ZorblandZorb henger bérlés, zorb kölcsönzés kedvező feltételekkel országos kiszállítással. A henger a ZORB gömbhöz hasonlóan kétrétegű, két hengerből áll. Vízen és szárazföldön pörgésre, játékra egyaránt használható. Nagy előnye az egyrétegű vízi gömbökkel szemben, hogy többen kényelmesen elférnek benne és a levegőellátás folyamatos.
Zorbland